Mentális egészségem megőrzése a tét
Gyermekkorom mentsvára nagymamám balatoni háza volt, ahol megszűnt az ugrásra kész feszültség, a kényszerű megfelelés érzése, ahol végre gyerek lehettem és boldogan, önfeledten játszhattam mint a korombeliek. A mentális egészségem megőrzése mindig is küzdelmet jelentett számomra. Gyermekkoromban folyamatosan arra törekedtem, hogy elnyerjem anyám elismerését, szeretetét, de ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak. A szeretetéhség, a bizonytalanság és az önértékelési problémák végigkísérték az életemet. De a Balaton partján, a vízben lebegve úgy éreztem, mintha mindez nem számítana. Mintha a természet, a víz és a nyár képes lenne begyógyítani azokat a lelki sebeket, amelyek az évek során belém égtek.
Egy történet
A nap már magasan járt az égen, amikor végre elkészültünk az induláshoz. A meleg napsugarak simogatták az arcomat, és a nyári szellő játékosan fújdogálta szőke hajamat. Napkalapomat a fejembe húztam, hogy védjem magam a perzselő naptól, és boldogan vettem magamra piros úszódresszemet, amit annyira szerettem. A nagymamám gondosan bekrémezte a bőrömet napvédő krémmel, amelynek illata mindig a nyári kalandokra emlékeztetett. Ő volt az, aki mindig gondoskodott rólam, szeretetével és figyelmével betöltve azokat az űröket, amelyeket édesanyám érzelemhiánya hagyott maga után.
Izgatottan nevettem, miközben a strand felé sétáltunk. Az utca végén végre megláttam a Balatont. A szívem gyorsabban kezdett verni az örömtől. Azonnal ledobtam a törölközőt és a szandált, majd futva indultam a habok felé. A víz csillogása és a friss levegő már önmagában is megnyugtató volt. Ez volt az a hely, ahol mindig szabadnak éreztem magam, ahol legalább egy kis időre elfelejthettem azt az állandó megfelelési kényszert, amelyet édesanyám nevelt belém. Ő mindig azt várta el, hogy tökéletes legyek, hogy minden pillanatban az ő elvárásainak megfelelően viselkedjek. A Balaton azonban más volt. Itt nem voltak elvárások, csak a víz, a napsütés és a szabadság érzése.
Ahogy beleléptem a vízbe, egy pillanatra megremegtem a hűvös érintéstől. De ahogy tovább merészkedtem, a testem lassan hozzászokott és éreztem, hogy a víz ölelése teljesen átjár. Az úszás mindig is egyfajta terápia volt számomra. Amikor úsztam, elfeledkeztem a szorongásaimról, a múlt fájdalmairól, azokról a sebekről, amelyeket egy nárcisztikus szülő képes hagyni a gyermeke lelkében.
Körbenéztem, a nádast figyeltem. A stégeken sirályok pihentek, és a vízen úszó kacsák és hattyúk békésen siklottak a hullámokon. Várakozó örömmel kémleltem a nádast, hátha megpillantom a kócsagot, amelyik mindig lenyűgözött elegáns megjelenésével. Vajon ma merre lehet? Mikor fogom megpillantani? Egy mély lélegzetet vettem, majd nevetve és boldogan belevetettem magam a habokba. Az úszás mindig is a kedvenc tevékenységeim közé tartozott. Nem csak sport volt számomra, hanem igazi örömforrás is. Ahogy úsztam, éreztem, hogy a víz hűsítő ölelése teljesen átjár.
Úszni kellett a napi adagot, hogy egészséges és szép maradjak. Miközben tempóztam, a körülöttem elterülő tájat csodáltam. A nádast, amely a víz szélén magasodott, a kék égboltot, amelyen a nap sugarai ragyogtak, és a vidáman cikázó fecskéket, akik a nyári nap örömét élvezték. Távlatban láttam a Tihanyi apátságot, és a túlpart sziluettje is feltűnt a horizonton.
Amint a bemelegítő és felmelegítő tempók után belelendültem az úszás álmodozós részébe, már csak a Balaton vizére koncentráltam. Figyeltem a víz fodrozódását, hullámait, és redőit. Éreztem, ahogy a nap sugarai játékosan csillognak a hullámok tetején, és minden egyes pillanat varázslatosnak tűnt.
A víz illata betöltötte a levegőt, és beszívva éreztem, ahogy a nyár és a Balaton minden egyes rezdülése átjárja a testemet és a lelkemet. Gyönyörködtem a víz színében, amely néha mély kéken, néha áttetsző zölden csillogott a napfényben. Boldogan tempóztam, és elmerengtem az életem szépségein. Örültem az életnek, a nyárnak és a Balatonnak. A szívem tele volt boldogsággal, és azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat. A édesanyám szeretete utáni sóvárgás olyan teher volt, amelyeket egy gyermek fel sem tud fogni, fel sem tud dolgozni, de itt mindez megszűnt.
Miután leúsztam a napi adagot, jöhetett az önfeledt pancsolás és ugrálás. A vízben forgás, nevetés és kis csapkodás minden egyes percét élveztem. Fickándoztam, ugráltam, és éreztem, hogy a víz ölelése teljesen átjár. Nem akartam, hogy véget érjen ez a boldog pillanat.
- Még maradjunk, még maradjunk! – kérleltem nagymamámat, miközben már kicsit vacogtam a hűvös vízben. De a szívem még mindig tele volt örömmel. – Ugye jövünk holnap is?
A nagymamám mosolyogva bólogatott. Az önfeledt vidámság, a Balaton szépsége és a nagymamám szeretete mindig is az életem legboldogabb emlékei közé tartozik.
A mai napig kapaszkodom az érzésbe
Ezek a pillanatok jelentették számomra a menekülést a valóság elől, kulcsot mentális egészségem megőrzéséhez. A Balaton olyan volt, mint egy második otthon, egy biztonságos menedék, ahol nem kellett félnem attól, hogy nem vagyok elég jó. Itt senki sem bírálta a döntéseimet, senki sem várt el tőlem tökéletességet. Itt egyszerűen csak létezhettem.
A nagymamám mindig azt mondta, hogy a boldogság a kis dolgokban rejlik. Egy kellemes úszásban, egy csodálatos naplementében, egy kedves mosolyban. Emlékszem, ahogy a vízből kijőve egy törölközőbe burkolóztam, és figyeltem, ahogy a nap lassan lebukik a horizonton. A Balaton vize aranyszínben csillogott, a levegő tele volt a nyár illatával, és én egy pillanatra valóban boldognak éreztem magam.
Anyám árnyéka azonban mindig velem volt, még a legboldogabb pillanatokban is ott motoszkált bennem a gondolat: vajon megérdemlem ezt a pillanatot? Az önbizalomhiány, a folyamatos kételkedés önmagamban mélyen belém ivódott. De a Balaton és a nagymamám szeretete mindig segített abban, hogy legalább egy rövid időre elhiggyem: igen, megérdemlem a boldogságot.
A csendes esti séták a parton, a lágy hullámok morajlása, a csillagok tükröződése a vízen – ezek azok a pillanatok, amelyek igazán fontosak számomra. Ezek a pillanatok segítenek abban, hogy ne veszítsem el önmagam, hogy emlékezzek arra, ki vagyok, és hogy mit szeretnék az élettől. A múlt árnyai talán soha nem tűnnek el teljesen, de a természet, a víz és az apró örömök segítenek abban, hogy megbirkózzak velük.
A Balaton számomra nem csupán egy tó. Nem csupán egy nyári úti cél. Hanem egy hely, ahol feltöltődhetek, ahol megőrizhetem egészségemet, ahol újra és újra megtalálhatom önmagam. Egy hely, ahol a szeretet, az emlékek és a természet összefonódnak, hogy erőt adjanak a mindennapokhoz és érezzem, hogy élek. És bár az életem nem mindig volt könnyű, hiszem, hogy mindig van remény. Hiszem, hogy minden nap tartogat valami szépet – csak meg kell tanulnunk észrevenni és megbecsülni ezeket a pillanatokat. A mentális egészség megőrzése számomra azt jelenti, hogy megtanulok értékelni minden apró pillanatot. Hogy tudatosan keresem azokat a helyzeteket, amelyek örömet okoznak. Hogy elengedem azokat a gondolatokat, amelyek visszahúznak, és helyettük a jelen szépségeire koncentrálok.